Ingatlanárverési hirdetmény Apagy külterület 0177/5 hrsz.
2024-09-17A hirdetmény megtekinthető itt.
Keressen minket elérhetőségeinken!
Apagy Község Önkormányzata 1991-ben alapította az Akác-Tüzép Kft-t azzal a céllal, hogy a Termelő Szövetkezet megszűnése után a településen biztosítsa a mezőgazdasági szolgáltatásokat a lakosság és a mezőgazdasági termelők irányába.
A Kft. további tevékenységi köröket is vett fel, úgymint az építőanyag és tüzelő anyag kereskedelem, amelyet a lakosságnak értékesített, majd folyékony hulladék elszállítását is folyamatosan végezte a szennyvízhálózat megépítéséig.
Ezek a tevékenységi körök jelenleg már részben szükségtelenné váltak, mivel a mezőgazdasági vállalkozók és az őstermelők nagy része megfelelő gépparkkal rendelkezik, az építőanyag ellátás pedig szintén magán vállalkozói körben biztosított.
A Kft. 2017-ben felújította és átalakította Apagy-Meleghegy külterületen lévő telephelyét, melyen kialakításra került egy hűtőkamra, manipuláló, iroda, raktár és szociális helyiség. Ezt az épületet bérleményként kívánja hasznosítani a Kft., akár magánszemélyek, vállalkozók vagy társas vállalkozások részére mezőgazdasági termékek tárolása, csomagolása és piacra juttatása céljából.
Továbbra is ellátja a kötelező folyékony hulladék szállítási feladatokat, valamint biztosítja a kötelező önkormányzati feladatok ellátásához szükséges gépi eszközök hátterét.